Kritika: Böszörményi Gyula – Ütközet a Meridim felett

Böszörményi Gyula, Ütközet a Meridim felett, Budapest, Inomi Kiadó, 2004.


Amikor a cím háborús eseményre utal, nagyjából sejtjük, mire számíthatunk: hősiességre, vérre, fordulatos ütközetekre, kegyetlenségre, halálig tartó küzdelemre – a stratégia az akciófilmek idején már ritkán követelmény.

Itt azonban ez alapvető tényező, elvégre a mintát a történelem (a midway-i csata) és az arról szól könyv, Walter lord Hihetetlen győzelem című könyve szolgáltatja. Utóbbi talán jobban is, mint azt szabad lenne. Például a tengeren sodródó japán katonák közül ugyanannyi hal meg, mint ahány űrben lebegő horong, az életben maradókat pedig mindkét esetben az ellenfél menti meg. A foglyok szégyenükben azt kérik, hogy senkinek se árulják el, kiket találtak az amerikaiak/emberek, és lássuk be, ilyen apróságot már tényleg kár volt szó szerint átvenni. Annál is inkább, mert az egész könyv során csak az utolsó mondat utal az alapműre, és a borítón a sejtelmes megjegyzés: „Úgy érezzük, minta egy időutazáson vennénk részt: s mindez már valóban megtörtént egyszer.”

Ezúttal a horongok támadják meg a közeli bolygókat kolonizáló embereket. A fő indok az ideológia, mindkét nép a saját faját tartja a legtökéletesebbnek, az emberek ki is mondják, hogy más bolygók lakói a Föld első kolóniáinak leszármazottai, és mint ilyenek, mutánsok. A szó negatív értelmében. A horongok pedig egyrészt szeretnék bebizonyítani felsőbbrendűségüket, másrészt nincs szükségük riválisokra, így hát szeretnék kiverni a betolakodókat az egész szektorból.

A készülődés és a csata leírása meghökkentően precíz, már-már túlzásba menően, a stílus gyakran nehézkes, még szerencse, hogy néhány jól elhelyezett anekdota felfrissíti. A globális képben azonban elvesznek az emberek. Sok a hajó, sok a szereplő, az se mindig követhető, hogy ki hova tartozik, elkelt volna egy névmutató is a szószedet mellett, amiből legalább a fegyverekről és a világokról tájékozódhatnánk.

A regény eleinte igyekszik ugyanannyira bemutatni a horongokat, mint az embereket, mindkét nép felkészülését pontosan nyomon követi, a későbbiekben viszont egyre inkább az emberekre kerül a hangsúly, a csatákat az ő szemszögükből látjuk. Beszámol a horongok terveiről, majd arról is, hogyan élik meg a veszteséget, később már csak ritkán aktívak – arról viszont értesülünk, hogy egyik századosuk (bár küldhetné egyik beosztottját is félig tönkrement járművel a csatába), mivel addig ő repült a géppel, ezúttal sem tesz másként, és ezzel saját magát ítéli halálra. Ami azt illeti, ez a legrokonszenvesebb cselekedet, amit egy horong végrehajt, különben csak a hidegfejű stratégákat és az összeomlott vezetőket látjuk.

Az emberek között csak a rémült újoncokkal és a mindenre kész, vakmerő pilótákkal színesebb a kép. Egy-egy szereplő több epizódban is felbukkan, de csak a vezetőkkel találkozunk igazán gyakran. Túl sokan vannak, Böszörményinek csak arra van ideje, hogy a katonai oldalukról mutassa be őket, leginkább az újoncok kapnak emberi vonásokat: félnek, féltik a barátaikat, megdöbbennek a halálon. A horongok pedig végképp egyformák: odavetett félmondatokból tudjuk meg, hogy Quter admirálisnak több felesége is van, Fenw kalkulátor szintén nős, de gyakran jár bordélyokba.

A nők persze ennél több szerepet is kapnak, főleg mint katonák. Van, aki épp csak egy bekezdésben szerepel, van, aki megdöbbentően hősies, és némelyikük persze súlyos hibákat követ el. Érdekes, hogy bár a horongok jóval patriarchálisabb módon értelmezik a nők szerepét – egyikük egy katonalány láttán arra gondol, otthon kellett volna maradnia gyereket szülni –, azért van köztük magasrangú tiszt is.

Előfordulnak hibák is. A 6. század csinos parancsnoknőjét, aki súlyos hátsérülése ellenére is visszatér a harcba, Böszörményi kétszer mutatja be: egyszer Jul Fitern, másodszor Julia Fitch néven. Mellesleg ő az, akinél a nőiesség a leginkább előtérbe kerül, főleg a külsejét tekintve, a többiekről csak a nevükből vesszük észre, hogy nem férfiak. A horong Klacidra űrkapitány az egyik pillanatban beleőrül a hajója veszteségeibe, következő felbukkanásakor (még ugyanabban a csatában) éppen összeomlik, mikor megérkezik a segítség – addig ő tartotta a többiekben a lelket. Szó se róla, az olvasónak tényleg többször elkelne egy névmutató, hogy legalább azt tudja, ki melyik hajón is szolgál!

A humoros elemek mellett Böszörményi néha nagyon jó megoldásokkal él, például az egyik epizódban két horong katona azon ujjong, hogy az ellenség is sejti a terveiket, a következőben pedig pontos leírást kapunk arról, hogyan is derítették ki az emberek, hol készülnek támadni a horongok, minden félrevezetés ellenére.

Van azonban egy másik szála is a regénynek, ami az azonos helyszín és időpont ellenére szinte teljese különálló mű. Josh Falcon és Hans Schneider kutatása a kránok után szinte elenyészően rövid történet, sokszor operál kihagyásokkal, az olvasónak utalásokból kell összeraknia, miről is maradt le. A történet mégis sokkal áttekinthetőbb, és ez sokat ad az élvezhetőséghez. Feltűnőbbek a függő végek is, ráadásul mivel e szál elemei mindig a fejezet elejére kerülnek, pontosan tudjuk, mikor tudjuk meg, hogyan oldódik meg egy-egy feszült helyzet, mi történik a váratlan csavar után. A háborús leírás közben emiatt többször elveszítettem a fonalat. Két embert kell alaposan megismernünk, és bár egyikük sem igazán szimpatikus, mégis lehet velük azonosulni.

A kránokkal foglalkozó szál nemcsak emiatt különleges. Bár a szereplők tetteire kihat a fejük fölött zajló háború, azaz inkább megnehezíti a dolgukat, már a kezdetektől fogva sokkal nagyobb dolgokról szól: az idő természetéről, az elrendelttel küzdő emberekről (és egyéb lényekről). Bepillantást kapunk múltba és jövőbe, amitől a színfalak előtt zajló háború a további vérontás előhangjává válik.

Én a magam részéről sajnálom, hogy ez a szál kapott kisebb hangsúlyt. A háború leírásához olyan szakértelemre van szükség, ami a legtöbb olvasóból hiányzik, így nehéz kellően értékelni. A kránok utáni kutatás könnyebben érthető, kellően fantáziadús, és nem kell állandóan új nézőpontot felvenni – valószínűleg a másik szálat is könnyebben be lehetne fogadni, ha mindkét oldalról csak néhány személyt követne.

Ács Imola

Comments are closed.