Kritika: Jack McDevitt – Polaris

Jack McDevitt, Polaris, Budapest, Metropolis Media Group, 2009, 417 l.


A regényt első alkalommal futtában nyitottam ki, hogy elkezdjem. Emlékeztem rá, hogy sietek, ezért állva maradtam, de csak olvastam és olvastam. Nem tudtam abbahagyni. Olyat hozott számomra, amit már régóta vártam, egy hagyományos hangulatú scifit.

A kezdőkép: tudósok együtt egy űrhajón, megfigyelnek valami kozmikus jelentőségűt. Öregek és fiatalok állnak ott egymás oldalán, és egyaránt lenyűgözötten figyelik a természetet. A hangulat, a körülmények, igen, mondtam magamnak, ez az, amit a témában annyira szeretek. És mindez még csak az előszó volt.

A történet maga egy izgalmas krimi, amelyben a főhőspáros, Alex Benedict és Chase Kolpath, két sikeres műtárgykereskedő nyomozásba kezdenek egy űrhajó utasai után, akik hat évtizede tűntek el.

A Polaris története eleinte nem tűnik többnek, egy modern Mary Celeste-rejtélynél. Egy hajó, amely nem jelentkezik időben, majd végül, amikor megtalálják, üres. Utasai eltűntek, dacára annak, hogy a nyomok szerint semmiféle támadás nem érte a hajót.

Hőseink ugyan érdeklődnek a Polaris története iránt, de semmiképp nem kezdenének nyomozni, ha nem törnének be hozzájuk, és az ügy innen lépésről lépésre bonyolódik. Ami eleinte csak sima betörésnek indul, a történet végére hatalmas bonyodalommá dagad. A tét pedig végül már nem kevesebb, mint a galaxisban élő emberek élete, ám egyáltalán nem a megszokott, hagyományos módon, ahol a jónak kell megállítania a gonoszt.

Jack McDevitt regénye pont azért olyan élvezetes, mert egyszerre ötvözi a hagyományosat és az eredetit.

A hangulat, a környezet, a tudományos háttér például hasonlít az asimovi világéhoz. A szereplők gondolkodásában (és egyúttal a narrátoréban, hiszen Chase Kolpath beszéli el a történetet) azonban ott van mindannak a lenyomata, ami a scifi aranykora óta eltelt évtizedekben beépült az emberi gondolkodásba. Alex, Chase és szereplőtársaik távolról sem úgy állnak a világhoz, mint mondjuk Elijah Baley.

Talán a legszembetűnőbb példa, hogy koruk technikai vívmányaihoz mennyire másképp viszonyulnak. Az, hogy az űrkorszak mennyire csodálta kevés és drága számítógépét, otthagyta a lenyomatát a korszak regényszereplőiben. Mi, az informatikai forradalom után élők ezzel szemben jóformán semmibe vesszük csúcsteljesítményű gépeinket is, egy autóba szerelt fedélzeti számítógép a világ egyik legmegszokottabb dolga. E történet szereplői is így éreznek.

A történetszövésben is tökéletesen kiegészíti egymást a hagyomány és az újítás.

A rejtély egy remek krimié, ahol a főhősök a bevált recept szerint sok mindent elárulnak a rendőrségnek, de mindent mégsem, inkább saját szakállukra nyomoznak, kockáztatva vele, hogy az életükre törnek. Itt azonban belép az egyenletbe a tudományos fantasztikum. Hőseinknek ugyanis nem a jó öreg .45-ös jövőbeli megfelelőjével kell megmenteniük saját életüket, hanem eszüket és tudományos ismereteiket kell latba vetniük. Hála a technoblabla mértékletes alkalmazásának, mindez oly módon történik, hogy egy felkészültebb olvasó akár a szereplőknél egy lépéssel korábban rájöhet arra, hogyan vághatnák ki magukat az adott helyzetből. Ez pedig nagy erőssége a könyvnek. Ha nem állna rendelkezésünkre minden információ, csak lagymatagon olvasnánk, hiszen csak egy módon derülhet ki a megoldás. Viszont így, hogy minden apró részlet adott, csak össze kell illesztenünk őket, így feszülten dolgozik az agyunk. Könnyebben azonosulunk, és még jobban szurkolunk a szereplőinknek.

Ugyanez elmondható nem csak a csapdákról, de magáról a rejtélyről is. Ahogy újabb és újabb részletekre derül fény, alkotunk újabb és újabb hipotézist mi is. Aki szereti tornáztatni a kis szürke sejtjeit, annak bőven ad kihívást a történet, de becsületére legyen mondva a könyvnek, több összegző beszélgetés van benne, ahol a szereplők újra rendszerezik a megismert tényeket, segítséget nyújtva, ha netán rossz nyomra tévedtünk. Mindez megteremti a nyomozást csak megfigyelni kívánó, kevésbé aktív olvasók kényelmét is.

Az előbb említettem, hogy könnyen azonosulhatunk a főszereplőkkel. Fontosnak tartom ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy értékrendjük határozottan pozitív és szilárd. No persze, nem tökéletesek, nekik is vannak jellembeli gyengeségeik. Ám, ha ravaszságukat, ügyességüket, kapcsolati tőkéjüket bevetik céljaik elérése érdekében, ezt mindig olyan módon teszik, ami a világ rendjén belül (és a mai világ rendjén belül is) még elfogadható.

A pozitívumok áttekintése után ne feledkezzünk el a negatívumokról sem. Ez pedig a tempó. Exponenciálisan növekszik a történet sebessége, a végére már annyira izgalmas, hogy enni-inni is elfelejt közben az ember, eleinte viszont lassú. Még a történet negyedénél is csak vánszorog a cselekmény, csak később bontakozik ki a történet fő konfliktusa. Nem csodálnám, ha valaki hatvan oldal után félretenné a könyvet, miközben azt gondolja, érdektelen. Még a türelmetlenebbeknek is megéri azonban átvészelni a mérsékeltebb tempójú részeket, a történet későbbi részei ugyanis bőven kárpótolják az olvasót.

Az egyre gyorsuló tempónak még egy komoly hátrányát éreztem, mégpedig a befejezésnél. Olyan hirtelen, és olyan különös a lezárás, hogy az olvasó döbbenten csüng az utolsó oldalon, és nem tudja, most hogyan tovább. Nem mintha bármit is hiányolhatnánk a történet végéről, és a megnyugtató befejezést sem kérhetem számon, hiszen a téma maga olyan, hogy nincs megnyugtató megoldása, mégis hiányérzet keletkezik. De legrosszabb esetben egy másik Jack McDevitt könyv elolvasására sarkall minket.

Ami a magyar kiadást illeti, remek munkának tartom. A fordítás kellemes, hangulatos, nincsenek benne zavaró leiterjakabok, stilisztikai furcsaságok. Az előző kötet fordításához képest változott viszont az épületekben, járművekben működő mesterséges intelligencia megnevezése. AI (artificial intelligence) helyett MI-nek nevezi a fordító. Mivel technikai berkekben is használatos mindkettő, a magyar rövidítés használatát megfelelőbbnek érzem. A tördelés is jó, sajtóhibák sem bosszantottak olvasás közben.

Ajánlom minden tudományos-fantasztikus érdeklődésű olvasónak, plusz olyan krimikedvelőknek is, akik nem zárkóznak el a tudományos fantasztikumtól.

Bárdos Dávid

Comments are closed.