Kritika: Jack McDevitt – Született stratéga

Jack McDevitt, Született stratéga, Budapest, Metropolis Media Group, 2008, 376 l.


Az új Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent regény élvezetes összegyúrása tudományos fantasztikumnak és kalandregénynek.cheap nfl jerseys Hőse, Alex Benedict műkereskedő viszonylag kétes örökséget kap nagybátyjától, egy rejtélyt, amely megoldásra vár és bizony kemény fejtöréseket okoz.

Mindez nagyon érdekes ízt ad a történetnek, minthogy nem bűntényről volt szó, sőt még csak nem is egy kísértethajó titkáról, ahogy a szerző későbbi, Polaris című művében, a középpontban sokkal inkább egy érdekes hadtörténeti tényfeltárás áll anyaggyűjtéssel, leszármazottak felkeresésével és így tovább. Ilyen szempontból a regény egyedülálló. Egyfelől rengeteg idő megy rá a kutatásra, másfelől az erről szóló részeket a szerző élvezetes olvasmánnyá teszi azok számára is, akik a kutatómunkáért és az erről szóló történetért nem lelkesednek.

Furcsaságok ugyanis nemcsak a múltban történtek. A kutatás rányomja bélyegét Alex Benedict jelenére: betöréseket, figyelmeztető robbantásokat, saját személye elleni támadásokat kell ép bőrrel megúsznia, hogy felderíthesse, amit nagybátyja szeretett volna. Mindezeket azonban hihetően vészeli át, nem érezzük állandóan, hogy mindössze azért menekült meg, mert a főhősre még a könyv hátralévő részében is szükség van. A regényben bizony teljes természetességgel előfordul figyelmetlenség, türelmetlenség, amelyek könnyen hőseink vesztét okozhatnák, ha nem tudnák valamelyest higgadtan és jó problémamegoldó készséggel kezelni ezeket a helyzeteket. Nyugodtan mondhatom tehát, hogy a jellemek emberien kiegyensúlyozottak.

Az utóbbi mondatokban többes számot használtam, Alex Benedicten kívül ugyanis egy második főhős is felbukkan a regény felénél. Ő Chase Kolpath, egy pilótanő, elbeszélője a következő kötetnek, a már korábban emlegetett Polarisnak. A két regény jellemábrázolása meglehetősen eltérő. A Született stratégában a jellemek ugyanazok, de sokkal inkább háttérbe húzódnak. Ez áthatja az elbeszélőmódot is.

Míg a Polarisban Chase Kolpath nézőpontja, mellékes megjegyzései lazább, személyesebb hangvételt alakítanak ki, addig a Született stratéga sokkal hagyományosabb, semleges narrációt alkalmaz. Alex Benedict bőrébe bújva sokkal ritkábban érezni úgy, hogy valamit másképp tennénk, mint ő. Vele könnyebb azonosulni, de ennek az ára a már említett, háttérben meghúzódó személyiség.

A két főhős gondolkodásmódja, személyisége egyaránt rokonszenves. Kialakult jellemük van, ez azonban nem akadálya a további fejlődésnek.

Említést érdemel Alex Benedict viszonya az idegen fajhoz, a telepata Némákhoz, akik a kutatás tárgyául szolgáló történések idején kemény katonai ellenfelei voltak az embereknek. Elbeszélése arról, hogyan lépett személyes kapcsolatba az egyik némával, végig tárgyilagos, ám a barátságra kihegyezett lezárásból érezni hősünk jogos büszkeségét, amiért legyőzte a félelmet és az iszonyt, amit az idegen iránt táplált, és fölé tudott emelkedni az ostoba, gyűlölködő, emberi előítéleteknek. Van ebben a gondolkodásban valami tipikus amerikai, ahogy a háborúhoz való hozzáállásukban is. Kétszáz évvel korábban háború volt, bolygókat dúltak fel, űrcsatákat vívtak, senkinek sem volt biztonságérzete. A történet jelenében béke van, és a főhős számára ennek természetes része, hogy a peremvidéken időről időre újabb űrcsatározásokra kerül sor. A közvetlen fenyegetettség hiányának és a békének az azonosítása számunka ennyire nem természetes.

A határvillongások ellenére a történet hangulata alapvetően békés, sőt mondhatni kényelmes, főhősünk szeret élni, jól érzi magát a világban, és ez ránk is átragad. Az űr végtelensége és a felderítendő rejtély titokzatossága nem töri le, inkább sarkallja hősünk kíváncsiságát. Noha tudja, hogy a világegyetem mindenestül megismerhetetlen, él benne a megismerés és az igazság kiderítésének vágya. Mindettől a regénynek a klasszikus sci-fikhez hasonló hangulata lesz. Nem utópia, de nem is disztópia, ami üdítő, miután az elmúlt két évtized unásig csépelte az értékvesztett jövőképeket. Jó is, rossz is, akár a mi valóságunk, egyáltalán nem idegen tőlünk.

Bár a regény kevésbé tetszett a folytatásánál, nem tudok olyan határozott negatívumot mondani benne, mint a Polarisban a lassú tempót. Ha valami, akkor az volt egy kicsit zavaró, hogy főhősünk hatalmas vagyon birtokába jut a regény elején, amely a kutatás minden felmerülő költségét bőven fedezi, beleértve az űrhajóvásárlást, a hivatalnokok megvesztegetését több havi bérrel és még sorolhatnám. Ez valahogy túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat, ugyanakkor nem olyasmi, ami csökkentené a regény értékét.

A magyar kiadás színvonalasra sikerült. Nagyon kevés elütést találtam benne, és mindössze egy ponton volt olyan érzésem, hogy a fordítás bizonytalan. Stilisztikailag és nyelvileg is egyaránt kidolgozott munka a magyar szöveg.

A könyvet minden olvasónak ajánlom, aki szereti a jóféle sci-fit, és azoknak is, akik kedvelik az izgalmas rejtélyeket. A regény előnye és hátránya is, hogy a pár hasonló elem ellenére egészen más jellegű, mint a szereplők következő kalandja, a Polaris, így fontosnak tartom, hogy aki az egyiket már olvasta és kezébe veszi a másikat, ne ugyanolyan történetre számítson.

Bárdos Dávid

Comments are closed.