Kritika: Karczag György – A csillagok szeme

Karczag György, A csillagok szeme, Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor Kiadó, 2009. 7-174. l.


Az Attraktor Kiadó értékmentésre vállalkozott: a fiatalon elhunyt, inkább csak történelmi regényeiről ismert (ha ismert) Karczag György (1941-1978) SF-regényét és novelláit adta ki egy kötetben. Karczag György a hetvenes évektől érdeklődött a tudományos fantasztikum iránt, könyvbírálatokat írt a TIT folyóiratába, a Pozitronba Simak A városáról és A nyikorgó idegen c. kötetről; novellái közül csak néhány jelent meg (Könnycsepp Mónikáért, Magyar Ifjúság; A Glaukusz-sav, Galaktika). A kötetben olvashatók mind a már megjelent, mind a mindeddig kiadatlan novellák; mellettük pedig egyetlen SF-regénye, az 1976-1977-ben írott és a Móra Kiadótól visszautasított A csillagok szeme.

A fiatal író nem a mai, de még a hetvenes években sem a szokásos SF-író-olvasó közegben vált íróvá, így a tematikában teljesen egyedi problematika, cselekménybonyolítás és stílus jelenik meg a regényben. Az alapprobléma – a jövő túlcivilizált, túltechnicizált jellegén túlmenően – az egyes ember konfliktusa a rajta kívül álló erőkkel: társadalmi irányítással, (idegen) manipulációval, küzdelemmel az érzelemgazdag emberi kapcsolatokért, a szuverenitásért. A világ, amit megrajzol, a hetvenes években szokatlan és újszerű volt: egy ökokatasztrófa utáni Föld, mesterségesen kitenyésztett ember (Piller-fiúk), genetikai torzulás, a természetes világ össszeomlása, amelyre a társadalom mesterséges világ kiépítésével, mesterséges, telepeken történő gyermekneveléssel felel, az egyes ember bogyók és drogok használatával a fenyegetettségérzés leküzdésére. Az egyén életsorsa a közös jó szolgálata, míg a társadalom spártai demokráciával csupán a primer létszükségleteket biztosítja tagjainak. A műben ábrázolt antiutópisztikus világ meglehetősen magán viseli a hetvenes évek életérzését.

A cselekmény – egy apa küzdelme fiáért – örök emberi problémát tárgyal, ezt azonban egyesíti a küzdelemmel a természetes élet lehetőségéért. A regény viszonylagos rövidsége ellenére elég eseménydús (szöktetés, bujkálás, elfogatás, büntetés, kalandok, új szöktetés, összeütközés), de a szerkezet ezt nem juttava érvényre. A kezdés lassú (mielőtt a cselekmény fő vonulata, az apa harca megkezdődne, megismerkedünk a keretül szolgáló űrhajós eseményekkel, Alex hétköznapjaival, a mulatóbeli este sem szolgál egyébre, mint a modern világ és a Piller-fiúk bemutatására), aztán túl eseménygazdag részek következnek lassú, párbeszédekben zajló, intellektuális mérkőzésekkel váltakozva. Ez az ütemváltás szokatlan, de végül is élvezhető. Az előadásmód a lélekábrázolást preferálja: minden szereplő – jellem, komplex és egyedi (Dub, Gap stb.). Az író nem siet, minden helyszíne kidolgozott (szolgálat, erdő, hajó), ezek funkciója, külső képe teljes. A párbeszédek erősen intellektuálisak, sosem fölöslegesek.

Talán ez az egyedi jelleg akadályozta a publikálást? Már nem fogjuk megtudni. Most egy fölfedezésre váró író különleges, korhoz kötöttségében idők fölötti, értékeiben el nem avuló regényét látjuk benne.

S. Sárdi Margit

Comments are closed.