Kritika: Markovics Botond (Brandon Hackett) – Isten gépei

(Markovics Botond (Brandon Hackett), Isten gépei, Bp., Metropolis Média, 2008.)

Markovics Botond Isten gépei című könyve az ellentétek tára. Olvasása közben olyan érzésem volt, hogy egyfelől a clarki hard science-fiction valóságelemző szigora elevenedik meg a lapokon, másfelől a hihetetlen tájékozottságát csak háttértudásként, ugródeszkának használó Asimov könnyedsége az, amellyel megkísérli magával ragadni az olvasót, még ha nem mindig sikeresen is.

Nem különösebben nyert meg magának az indítás, amely egy szokásos cyberpunk világot mutat be. Emberi értékek, rokonszenves, azonosulásra alkalmas szereplők és egyáltalán egy önálló, érdekes jellem nélkül. Épp ezért kellemesen lepett meg, amikor a könyv közepén minden megváltozott. Amikor végre megismertük a narrátorunkat. Ettől kezdve volt kiért izgulni, és kivel együtt érezni: ténylegesen ekkor született meg a kötődés köztem és a regény között.

Persze lehet, ha épp lázadó tizenéves vagyok, szülői elnyomás alatt, akkor már korábban megszületett volna az azonosulás. Mindenesetre merész vállalkozás az olvasót ilyen érték nélküli világgal fogadni. Hasonlóan merész a befejezés is, amely némi nyugtalanító és folytatás felé nyitó borzongatást leszámítva olyan gondtalan, mintha a hatvanas évek mosolyogna ránk újra.

Ellentét azonban nemcsak a nyitó borúlátás és az elég optimista zárás között van. A cselekmény is nagyon különleges. Egyfelől gyakorlatilag nincs epikus íve a történetnek. Noha ez olyasmi, amiről azt mondják, kapóra jön egy regénynél, ez sokkal inkább egy életérzést közvetítő mű, nem pedig történetet mutat be. Olyan világot ábrázol, ahol gyakorlatilag minden túlnőtt az emberen, ezzel közvetítve mai valóságunk egyik elterjedt érzését. Ez több szinten is megjelenik a műben: az átláthatatlan gazdasági fejlődés, a magukat önállóan programozó, már megérthetetlen omegák, a manipulátorokról nem is beszélve. A regény elmélyülten ábrázolja a tehetetlenséget és a sodródást, amely a főszereplőknek – ellentétben milliárd mással – a lehető legszerencsésebben végződik. Nem rajtuk múlt.

Másfelelől gyakran mondható, hogy megjelenik valamilyen ívkezdemény, hogy aztán a történet hirtelen egészen más irányt vegyen, ezzel felöltve egyfajta feketedoboz-epikumot. Ez, miután már megszoktam, hogy ne akarjak megszokni semmit, nagyon izgalmas volt, bár kicsit nemtörődöm.

Az eddig mondottak mind olyasmik, amik jók-rosszak egyaránt lehetnek az olvasó nézőpontjának megfelelően. Amit már nehezebb megemészteni, az ember problémája. A könyv emberi jellemekben szegény, amire mindig van kifogás és magyarázat, hogy miért. A kevés azonban kevés marad. A díszlet: az epigonrészecske-technológia, a manipulátorok és a titokzatos Föld-másolatok kérdése mind megmozgatták a fantáziám a regény második felében, de csak alig tudtak kárpótolni a változatos emberi személyiségek hiányáért.

Míg a regényben megnyilvánuló fantázia egyértelműen élvezetes, a tudományos oldal az egyetlen dolog, amely csalódottá tett. Ahol a narráció belemerült a tudományos fejtegetésekbe, ott gyakran felszínes volt. A szociológia sántít, az informatikával érdemesebb lett volna felületesebben foglalkozni. Mindezt jól leplezi, hogy mindig egy megcáfolhatatlanul magasabb intelligencia szájából jönnek az ilyen adatok, ugyanakkor mégis zavaró.

Az aktualizálás kérdése érdekes még. A zord Hawkingként kinéző Bill Gates, amint a világ sorsáról dönt a Microsoft képviseletében, amelynek már a könyv megírásakor sem volt a vezetője évek óta. Ugyanígy a Google hasonló pozícióban való emlegetése is zavarba ejtő, noha nem érthetetlen. A különböző népcsoportok, kultúrák, nyelvek sem jelennek meg, pusztán szavakként, akár ezek a nevek. Vagy mint szereplők jelleme: a férfi, a nő, a diáklány. Mind mögött leginkább csak előítéletek érződnek. Aki e közhelyek között él, azt bizonnyal megnyerik maguknak ezek az utalások, valójában azonban eljön az idő, amikor ezek a fogalmak átértékelődnek, veszélyeztetve a regény értelmezhetőségének állandó voltát.

A könyvet azoknak ajánlom olvasásra, akik már beilleszkedtek a tudományos fantasztikum világába, de nem hardscifi rajongók, akik ragaszkodnak a tudományos hűséghez.

Bárdos Dávid

Comments are closed.