Kritika: Ómagyarország – Az átkerülés napjai (szerk. Szabó Sándor)

Ómagyarország – Az átkerülés napjai, szerk. Szabó Sándor, Budapest, Lilli Kiadó, 2009.


A sci-fi irodalom egyik legtermékenyebb és legmesszebbre vezető kérdése a „mi lenne, ha?” Ilyesféle gondolatkísérletbe kezdett Szabó Sándor még 2008-ban, amikor elindította Ómagyarország című blogját (omagyar.blog.hu). Alapötlete meglepően egyszerű: vegyük a modern kori Magyarország egy darabját, és egyik pillanatról a másikra röptessük vissza Kr. e. 280-ba – ezek után pedig nincs más dolgunk, mint az időugrást elszenvedett (belső szóhasználattal élve: átkerült) lakosok sorsát napról napra figyelemmel kísérni. Az eredetileg egyszemélyesként indult vállalkozáshoz hamarosan társszerzők is csatlakoztak, mára pedig jelentős taglétszámú közösséggé nőtte ki magát, amelyhez a blog mellett külön wikia is tartozik. Az egyes szerzők által írott történeteket az ötletgazda Szabó szerkeszti össze, évadokra osztva; az első évad 2009-ben könyv alakban is megjelent Az átkerülés napjai címmel. A főcselekmény mellett az érdeklődő olvasó önállóan is élvezhető rövidebb regényeket, novelláskötetet, illetve (egyelőre a tesztelés fázisában lévő) játékkönyvet is találhat a blogon.

A történet alapvonalai az első évad folyamán bontakoznak ki, amely, címéhez híven, az időugrás utáni két hónap eseményeit dolgozza föl. 2008. október 25-én éjszaka Komárom-Esztergom megye lakói különös viharra lesznek figyelmesek, amelyről hamarosan kiderül, hogy nem volt más, mint egy megmagyarázhatatlan időugrás kísérőjelensége, amelynek következtében a megye nagy része a Kr. e. 3. századba került vissza (ezek után némileg megtévesztőnek tűnhet a borító, amelyen Lázár deák 1528-as térképe látható). Az intő jelek közé tartozik a korábbi települések helyén elterülő őserdő, az infrastruktúra összeomlása és nem utolsósorban az átkerülteket mindenfelől körbevevő harcias kelta népesség, akik nem nézik jó szemmel a váratlanul közébük csöppent idegeneket.

A történet a megszokott, kényelmes életükből kiszakított lakók mindennapjait beszéli el hét középponti szereplő sorsán keresztül, a kezdeti döbbenettől és hitetlenkedéstől a lassú alkalmazkodásig. Az énformában íródott fejezetek mindegyikében eltérő szituációkkal, problémákkal, érdekcsoportokkal találkozhatunk, amelyek együttesen rajzolják ki az átkerült közösség nagyszabású tablóját. Itt mutatkozik meg Az átkerülés napjai legnagyobb erénye: a rendkívül pontos helyzetrajz, valósághű technikai és tudományos részletekkel, ami egy sci-fi esetében ha nem is elengedhetetlen, de nagyban hozzájárul a mű élvezetéhez. A szereplők szaktudása, ismeretei aktív szerepet játszanak a történetben, legyen szó mezőgazdasági szakemberről vagy angoltanárról, és a szerzők jól láthatóan ügyeltek arra, hogy ne merészkedjenek számukra teljesen ismeretlen területre. A fejezeteket bizonyos időközönként a történet világából kiragadott tudományos elemzések, közigazgatási közlemények, katonai jelentések, falragaszok szakítják meg, szokatlanul erős, életszerű atmoszférát teremtve. Az olvasó már-már hajlik arra, hogy egy valóságos időugrás esetén kézikönyvként használja a kötetet, fölkészülve minden eshetőségre.

A többszerzősség érdekes hozadékokkal jár a kötet szerkezetére és a történetvezetésre nézve. Az egyik legfeltűnőbb és legzavaróbb következmény az átkerülés napjának bizonytalansága, amely az egyes szövegrészek összeegyeztetlenségéből ered, és narrátortól függően hol 24., hol 25. (a szerkesztő ígérete szerint a következő kiadásban már javítani fogják a hibát). Mihelyt azonban az olvasó túltette magát ezen a kezdeti nehézségen, kárpótolja, hogy a narrációs technika révén számos különböző nézőpontból ismerheti meg az átkerültek életét. Az elbeszélők között szerepel rendőr, tanár, bölcsészhallgató és kábítószer-kereskedő is, akik mind a maguk sajátos szemszögéből igyekeznek földolgozni az eseményeket. Kár, hogy ezt a perspektivizációs lehetőséget – legalábbis az első évad során – nem sikerült a maga teljességében kiaknázni. A hét narrátor mindegyike húszas-harmincas éveiben járó férfi, ami kissé egysíkúvá teszi az olvasó felé közvetített valóságot. Közülük csupán néhányuknak van jól megkülönböztethető karaktere, és az ötödik-hatodik elbeszélő már szinte fölöslegesnek hat, mivel nézőpontjuk semmi újat nem tesz hozzá a már addig is tudottakhoz, hangjuk pedig nem különbözik jelentősen az addigiak bármelyikétől. Ehhez járul hozzá a mellékszereplők kidolgozatlansága: a feleségek, szomszédok, állami és egyházi vezetők a jól ismert típusok szintjén mozognak, és az elbeszélőkhöz képest igencsak haloványak maradnak.

Maguknak a narrátoroknak a hitelessége, karakterizációjuk színvonala sem egyenletes. Szomodi Nándor, a rendőr, vagy az angoltanárból polgárőrré avanzsált Szondi Sándor (aki a wikia tanúsága szerint Szabó Sándor történetbeli alteregója) a leginkább középpontban álló figurák, s az olvasó is velük azonosul a legkönnyebben; történetük, beszédmódjuk végig hihető és magával ragadó. A kevésbé eltalált szereplők közé tartozik Kapitány Csaba „Tigris”, az antikos műveltségű drogdíler, aki nehézfiú mivoltáról alkalmanként megfeledkezve meglepően körülményes fordulatokkal tarkítja beszédét, vagy Radnai Gábor, aki menyasszonya, Csilla elrablásakor jóformán alig mutat érzelmeket, ehelyett fárasztó szóvicceket farag a nevéből. A legkülönösebb azonban mégis Gergőnek, a fiatal bölcsésznek a története, aki – némi alkalmi panaszkodástól eltekintve – egyik pillanatról a másikra képes otthagyni egész 21. századi életét, hogy a kelták között találjon új otthonra. Mindazt, amivel a többi elbeszélőnek keményen meg kellett küzdenie (elveszett család, barátok, drasztikus környezetváltozás, élelmezési, fűtési és higiéniai problémák stb.), és ami Tigris elmondása szerint sokakat öngyilkosságba kergetett, alig több mint egy kézlegyintéssel intézi el, hogy belevesse magát a kelta nyelvtanba, és pár hét után már valószínűtlenül gördülékeny beszélgetéseket folytasson. A Farkasokkal táncoló-utánérzést szerencsésen enyhíti, hogy a hősies vég itt elmarad: Gergőnek nem csupán a beilleszkedés nem sikerül, de átkerült sorstársait is magára haragítja, így a kötet végére egyedül marad, ami ugyan nem túlságosan lelkesítő, de az előzményekhez képest üdítően józan megközelítés.

Mivel Az átkerülés napjai bevallottan csupán előhangja egy nagyszabású vállalkozásnak, nem meglepő, hogy egyrészt jóval lazább szerkezetű egy szokványos regénynél, másrészt befejezetlen. Ez önmagában természetesen még nem jelentene problémát, hiszen a kíváncsi olvasó a blogon folytathatja tovább a történetet. A szálak többsége azonban még ehhez képest is kurtán-furcsán van elvágva, amit még inkább kihangsúlyoz a néhány sikerültebb lezárás (mint Szomodié, Tigrisé vagy Gergőé). A végeredmény így, főleg az addigi részletgazdag kidolgozáshoz képest zavaróan összecsapottnak hat. A szereplők legtöbbje nem annyira megragadó figura, hogy feltétlenül végig akarjuk követni a sorsukat, és ezt az izgalmasnak szánt utolsó fejezetek (Radnaié vagy Wágneré) sem tudják ellensúlyozni. Az olvasó leginkább valamiféle „sok bába közt elvész a gyerek”-érzéssel teheti le a könyvet: a számos hasonló elbeszélő túl sok ahhoz, hogy mindegyikük érdeklődésre tartson számot.

Mindennek ellenére minden sci-fi iránt érdeklődőnek érdemes meglátogatnia a blogot, és végigböngészni az olvasnivalókat, a rendszeresen frissülő bejegyzéseket. Nem csupán azért, mert hasonló vállalkozásra nemigen van példa magyar nyelven (és deklaráltan magyar környezetbe helyezve), hanem mert a folyamatosan bővülő, alakuló szerzőgárda írta változatos történetek egyetlen regénynél vagy akár regénysorozatnál jóval szélesebb rálátást nyújtanak egy olyan virtuális világra, amely egyszerre ismerős és ismeretlen. A tájékozódást nagyban megkönnyítik a kifejezetten újonnan érkezettek számára készült összefoglalók (a befejezett évadok, illetve a különálló kötetek mindegyike letölthető doc, illetve pdf fájlban), a már említett wikia oldal, valamint Szabó Sándor saját honlapja. Az olvasó akár még maga is kedvet kaphat, hogy csatlakozzon a szerzőgárdához, és naplót vezessen átkerült életéről. Figyelemreméltó, interaktív és nem utolsósorban szórakoztató irodalmi kísérlet az Ómagyarország, amely megérdemli, hogy minél többen kísérjük figyelemmel.

Evellei Kata

Comments are closed.