Kritika: Szabó Tamás – Kutyák

Szabó Tamás, Kutyák, Új Galaxis, 2008/2. 176–188.


Szabó Tamás posztapokaliptikus víziója negatív jövőképet fest. Témája egyfajta túlélési módszerre éleződik ki. A sportpályázat bronzérmes dobogósának főhőse futóversenyek aranyérmese lehetne, ha az ábrázolt világban még lenne egyáltalán a túlélésen kívül bármi értelme vagy megbecsülése a sportnak.

A szerző a kutyákat helyezi novellája címébe. Ezek az állatok versenyt futnak az emberekkel, az embervadászatra fogadók pénze pedig a gazda zsebébe vándorol. Hasonló küzdelmet az életben maradásért már több film és regény is feldolgozott, ezért témaválasztása a sajátos környezetfestés és a vázolt társadalmi helyzetkép szempontjából tekinthető csak egyedinek.

A megjelenített jövő szerint általános nyomor uralkodik, és elsivatagosodás fenyegeti az emberiséget. A génmanipuláció nem ment meg sem a munkanélküliségtől, sem az általános elszegényedéstől, és az ökoszisztéma átalakulásától sem, viszont a fel-felbukkanó emberi genetikai elváltozások különös képességeket nyújtanak egyeseknek.

A szeméttelepen turkáló gyerekfőhős is ilyen csodabogárnak hat erektől átlátszó és duzzadó lábszárával. Élete gyökeresen megváltozik, amikor majdnem legyőzi a menekülésről szóló versenyben állati ellenfelét. A folytatás nem tartogat véletlenszerű jó szándékú sorsfordulatokat. A novella környezetleírása és nyelvezete realisztikus, a sivár világpusztulás és elnéptelenedés magányát hitelesen ábrázolja. A bemutatott emberi jellemvonások közül a kapzsiság, a túlélési ösztön domborodik ki jelentősen, ezek kontrasztban állnak a főhős különleges lábai ügyességén ámuló és a vágta örömét hangsúlyozó képekkel.

A cselekmény öt jelenetre tagolódik, amelyek filmszerű bevágásokként fókuszálnak a történet helyzetábrázolása szempontjából legkiemelkedőbb eseményekre vagy képekre. Először láthatjuk a sivár valóságban élők szegénynegyedét, majd a főhős futását és vereségét, aztán a lakópark elnéptelenedését, az életben maradásért folytatott patkányvadászatot, végül pedig a kiszáradt almafákig tartó, véget nem érő élet-halál versenyfutást.

A hangulatfestés komor, néhol horrorisztikus bevágásokkal tarkított (pl. a fiú húga 13 évesen egy ebihalszerű, végtag nélküli kis lényt hoz a világra). A mű üzenete éppen a tárgyilagos bemutatással éri el figyelemfelhívó célját. Az érdekesen láttatott probléma az emberi értékek elvesztéről és a természet törvényei következtében bolygónk elnéptelenedéséről, annak hatásáról aktuális és lehetséges veszélyforrást mutat. Magunkra ismerünk? Beismerjük, hogy Gaia és saját érdekünkben prevenciós eljárásaink gyerekcipőben járnak még, ráadásul ellentmondásosak? Megmenthetők vagyunk, vagy hosszú lábakkal rohanunk a pusztulásba? Eme neorobinzonádban nincs feloldozás, a teljes pusztulás várható.

Szarka Emese

Comments are closed.