Kritika: Tokaji Zsolt – Turulfi

(Tokaji Zsolt, Turulfi A legenda visszatér, avagy Az Első Magyar Bűnzabolász és Békész Egylet hiteles története, Bp., Korona Kiadó, 2007.)

Tokaji Zsolt regénye Juhász Viktor a Rádiumember magányossága című novellája alapján készült. A Korona Kiadó jóvoltából a kötetben a két mű együtt olvasható; ráadásul a novella szerzőjének tollából utószó is – mely egyben előszó a novellához – segíti az irodalomtörténeti háttér iránt is érdeklődő olvasót.

Mindkét mű alapötlete az 1930-as évek amerikai tömegkultúrájának és az 1930-as évek Budapestjének mixeléséből származik. Mi lett volna, ha szép hazánkban is lettek volna szuperhősök – fenomenális héroszok –, akik megmentik a szeretett nőt, megölik a gonoszt, és megmentik a világot?

A regényben ábrázolt Budapest egy különleges érc – természetesen magyar találmány –, a pannónium jóvoltából megapolisszá fejlődik, ahol a jólét és béke honolna, ha nem árnyékolná be ezt az idillt Markoláb, a titokzatos gonosztevő. Ellene csak a hosszú külföldi emigrációból visszatért Turulfi és az ő régi hérosz barátaiból verbuválódott csapat veheti fel a küzdelmet. Sikerül-e Turulfinak a csapatépítés; tud-e szövetséget létrehozni; megtalálja-e szerelmét és boldogságát; győz-e a jó avagy se? Ezekre a kérdésekre találja meg a választ az olvasó.

A regény keretét egy újságírónak a főhős Turulfi által adott interjú adja, amely ötlet szintén emlékezteti a populáris regiszterben jártas műértőt az Interjú a vámpírral című Anne Rice regényre és az abból készült filmre.

A fentebb említett alapkoncepció másik összetevője a szintén amerikai eredetű képregénykultusz. Az író saját bevallása szerint a Turulfi az első olyan munkája, amelyben ötvözni tudta a science fiction és a képregény iránti rajongását (Kepregeny.net, 2006). A történet képregényszerűségét egyébként Sarlós Endre kiváló illusztrációi is kiemelik. A cselekmény nem túl bonyolult; a nagy titkokat a pallérozottabb elméjű befogadó hamar kitalálja. A beszélő és anagrammaszerű nevek is segítik a dekódoló munkát. Dicséretes a magyar mítosz- és mondakincs fölhasználása az írói névalkotásban: Turulfi, Tündér Helka, Regős vagy akár a pannónium nevében nem nehéz föllelni a gyökereket.

A sajátos, alternatív valóságként megjelenő társadalom hű megrajzolásában a mű nyelvezete is fontos szerepet játszik. Nyelvújítás korabeli szavak és Eötvös-i körmondatok elegyéből próbál összeállni az a magyar nyelv, amely soha nem létezett, ám létezhetett volna (ismét Tokaji Zsolt szavai alapján). Engem személy szerint – bár érzékeltem az írói szándékot – fárasztott az igen bonyolult, fölöslegesen terjengős mondatalkotás. Néhol tévesztést vagy nyelvhelyességi hibát is találhatunk, például menetlevél helyett menlevél; másutt „pattanásig feszült állapotok uralkodtak”.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a kiváló alapötlet és a hiánypótló, „saját szuperhős kultusz” iránti természetes igény ellenére középszerű mű született. Nem biztos, hogy a Juhász-novella témája és problémafelvetése regény terjedelmű kifejtettséget igényelt volna.

Pelikán elvtárs már klasszikussá váló szavait idézve jó szívvel ajánlom a Turulfit gyermek és gyermeki lelkületű felnőtt olvasók figyelmébe: „kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk.”

Csuti Emese

Comments are closed.