Kritika: Udvardi Máté – Viadal

Udvari Máté, Viadal, Új Galaxis, 2008/2. 146–155.


A trófeát, őfensége a gömb „kegyeit” valamelyiküknek el kell nyernie. Azért, hogy birtokba vehessék, Adélnak és Andrisnak tisztességtelen, akár életre-halálra menő küzdelmet kell vívnia. A viadalra való belső késztetést a gömb energiája és fénye adja, felkeltve bennük a mérkőzésre a vágyat, mintegy tudatállapot-változást idézve elő bennük. Aki győz, azé a jutalom – még ha csak pár másodpercre is.


Udvari Máté novellája, a Viadal a sportból űzött meccsek életre-halálra menő változatának sajátos bemutatása, ahol nem a meccs maga a fontos, nem a kimenetele, hanem sokkal inkább a párharchoz vezető út, a vágyra gerjesztés folyamata. Két szerelmes között kirobbanó erő, amelyet lángra gyújt az éjszaka sötétjében egy műanyag, hol kékes, hol pedig narancsszínbe hajló fényes gömb.

Adél és Andris hétköznapjaiba egy rövid időre, mindössze két napra betör a „furcsa”, a „megmagyarázhatatlan”. Egy ásás során előkerült különös gömb borítja fel lelkük egyensúlyát, hol nyugtalanságot, hol pedig meleg borzongást keltve bennük. Soha nem tapasztalt illatot éreznek, sosem látott körvonalak lejtenek táncot előttük, és szüntelen zúgás hallatszik a fejükben a tárgy közelében. A világ kettéhasad, párhuzamos síkok sejlenek fel egyszerre, mintha kitágulna a mindenség, és a szereplők bepillantást nyernének egy másik dimenzióba. A fény mögött megjelenik a sötét, a terek mögött az üresség. Andris és Adél érzékeli a változást, a valóság felszakadozását. A gömb amilyen váratlanul és misztikusan kerül elő, éppen olyan különleges módon oszlik el életükből az éjszaka közepén egy kiadós párharc után.

Az éjszaka álmai különös (belső) világot hoznak el számukra. A szerző nemcsak a párharc mozdulatainak részletes leírásával fokozza a feszültséget, hanem egyúttal a gömbnek a viadalra rezonáló színeivel, fényeffektjeivel is. A harcra hívó titkos parancs – amelyet a két szereplő csak legbelül hall – tisztességtelen, szabálymentes játszmát kíván meg, s egymás ellen uszítja őket. Miért is? A gömbért? Vagy csupán magáért a győzelemittas mámorért? A kifulladt, vérző szereplőkre döbbent csend nehezül. Még az olvasó sem tudhatja biztosan, hogy mi történt két nap leforgása alatt. Udvari Máté végig bizonytalanságban tart. A történet újraolvasásra érdemes, új értelmezési és megértési horizontokat szülve. A jellemek tipikusak, a belül lezajló érzéki csalódások (?) realisztikusak.

A harc értelme megkérdőjeleződik, érthetetlenné és értelmetlenné válik. Egyszerre van jelen a mysterium tremendum és a mysterium fascinas: a rejtély, amely csak az érzetek szintjén létezik, egyszerre rémisztő és egyszerre kívánatos, lenyűgöző. Amilyen hirtelen tör be a szereplők hétköznapjaiba, olyan hirtelen oszlik széjjel, eltűnve az éjszaka sötétjében. Andris tudja, érti, hogy nem Adél volt, aki rátámadt, és viaskodni kezdett vele. Valaki vagy valami más bennük, ami lehet a harc heve, lehet megszállott gondolatok tömkelege, ám mindenképpen egyfajta szenvedély, amely tudatállapot-változást idéz elő, és irreális tettekre sarkall. Ilyen lenne a versenyszellem, amely megszállhatja a sportolókat és csapattagokat? Ez ad féktelen erőt azoknak, akik nyerni akarnak? A plasztikusan ábrázolt érzések és érzetek feszültségben tartják az olvasót. A cselekmény váratlan vége és a „csattanó” további kérdéseket szül a befogadóban.

A novella nyelvi változatosságát a kezdeti chat-sorok kiemelik. Először csak pár szavas on-line párbeszéd indul, amelyből egy fiú és egy lány baráti kapcsolatára következtethetünk. A chatelés célja egy találkozó megbeszélése. Ezt követően jelenik meg az elbeszélő én, hogy  elmesélje el az eseményeket, nem egyszer lírai hangot is megütve.

A lírai nyelvezetű, szóalkotásaival olykor kétértelmű, a cselekmény hátterét sokszor csak sejtető novella egyben morális kérdést is felvet: mi számít igazán egy versenyhelyzetben, maga a versenyhelyzet, vagy a vágyott cél? S meddig lehet elmenni, hogy a kívánt tárgyat megkaparintsuk? Elég egy jel, és kifordul önmagából az értelem? Lupus est homo homini… Milyen könnyű embereket, emberi gondolatokat irányítani!

Szarka Emese

Comments are closed.